Adelain 2010.08.29. 01:09

15. Damien

-          Ööö… - kezdtem el a tarkómat vakarni.

Semmi értelmes hazugság nem jutott eszembe. Igazság szerint a puskáimon kívül nincs sok hobbim. Ja, de! Szeretek rajzolni. De az olyan csajos! Ahogy a varrás is, de hát mit csináljak?! Anyám már korán megtanított, hogy egyedül tudjam javítani a ruháimat… ch… lusta ribanc…

-          H-hát szeretek rajzolni – nyögtem be végül.

Ó, láttátok volna a vigyort, ami ez után ült ki Gabi arcára. Ilyen vicces az, ha zavarban vagyok?

-          Ne nevess ki, nem vicces!

-          Bocsánat, nem állt szándékomban. Csak ennyi?

-          Meg varrni… - motyogtam, szinte csak magamnak.

Rápillantottam a mellettem ülőre. Ő nagy szemekkel pislogott rám, mert szerintem nem ilyen válaszra számított.

-          Valami gond van? – kérdeztem tőle, kissé gúnyosan.

-          Ja, nem! – rázta meg a fejét. – Csak… ez egy kicsit szokatlan volt.

-          Tudom, elég csajos hobbi. Ezért nem akartam elmondani.

-          Nem, egyáltalán, szerintem jó dolog, ha valaki tud varrni. Fura, de jó!

Kételkedőn pillantottam rá. Menti a menthetőt, vagy mi van? Komolyan gondolja? Remélem, mert a csajos szokásaimmal már sok srácot ijesztettem el magam mellől. Lányokat még nem. A lányok buknak rá, ha egy fiú tud varrni. Legalább is én ezt tapasztaltam.

-          Hát… örülök, ha így gondolod.

-          Mellesleg te szoktál játéktermekbe járni? – kérdezte hirtelen.

-          Um… nem igazán. Miért?

-          Mert én igen, és imádom a lövöldözős játékokat! – csillogott a szeme, mint egy kisgyereknek.

-          Értem. Ezt miért is hoztad fel pontosan?

-          Hát… izé… - kicsit hezitált, hogy valóban elmondja-e, amit akart, végül nagy nehezen kinyögte. – Arra gondoltam, hogy esetleg… Kipróbálhatnám az egyik pisztolyodat?

Na, mindenre számítottam, de erre igazság szerint, nem. Egy ideig csak nagy szemekkel pislogtam rá, aztán elmosolyodtam.

-          Ha szeretnéd.

-          Jaj, az tök jó lenne! Mikor? Most?

-          Most?! – ez azért kicsit hirtelen ért.

-          Igen, igen, most! – hevesen bólogatott.

Öröm volt nézni a lelkesedését, mert igazság szerint többnyire én vagyok ilyen, de most kivételesen nem.

-          Szóval ennyit a sétáról, és menjünk el hozzám?

-          Igen, igen, de… csak ha… neked nem gond… - sütötte le a szemeit, mint egy szégyenlős kisfiú.

-          Nem, nem gond, felőlem elmehetünk, de akkor előbb vissza kell menni a kávézóhoz.

Még láttam, ahogy felcsillant a szeme, majd felpattant a padról, felhúzott engem is és elindultunk vissza oda, ahol a kocsija parkolt.

 

*

 

-          Szóval itt laksz? – nézett körbe Gabi, amikor beléptünk a lakásomba.

-          Ühüm. Nem nagy szám, de egyedül élek, nincs szükségem nagyobbra.

Láttam rajta, hogy eléggé meg volt lepődve, amiért végül is beleegyeztem abba, hogy kipróbálhassa az egyik pisztolyom. A kocsiban megkérdeztem tőle, hogy milyet szeretne, ő pedig természetesen azt felelte, hogy „A legnagyobbat!”. Hát jó, ezen ne múljék, oda adom neki valamelyik géppuskámat, az talán megteszi. Bár esetleg adhatok neki mesterlövészt is, azok a legnagyobb szerelmeim.

Előrementem a házba.

-          Kerülj nyugodtan beljebb, érezd magad otthon, meg ilyenek. Nekem még el kell intéznem valamit!

Bólintott és ő is elment feltérképezni a lakásomat. Hallottam, amint találkozik a macskámmal. Meghallottam, ahogy beszélget vele, amire akaratlanul is elmosolyodtam.

Én a fürdőbe mentem, mert eszembe jutott, hogy a kendő tegnap óta ott rohad a mosdókagylóban. Még ott volt, és meg is száradt már, ahogy azt gondoltam, mert a víz elpárolgott alóla, vagy kiszivárgott a lefolyón. Tudja a halál! Nem volt már ott, az a lényeg.

Visszamentem a nappaliba, majd megláttam Gabit a kanapén, ölében Lucyvel. Oldalt voltak nekem, szóval nem vettek észre. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának és vigyorogva odaszóltam a srácnak.

-          Na, akkor a macska érdekel inkább, vagy a fegyver?

-          A fegyver! – kiáltott fel hirtelen és lerakta az öléből a felháborodott cicát.

-          Remek. Gyere, erre tartom őket, a hálószobámban.

Szerencsére nem láttam a sunyi vigyort, ami Gabi arcán jelent meg, mert rögtön hátat fordítottam neki és elindultam a hálóm felé. A jómadár leült az ágyam szélére, én pedig elindultam a szoba végében helyet foglaló szekrénysor felé, ami igazából egy hosszú páncélszekrény volt. Itt tartottam a drágaságaim többségét, a kedvenc kispisztolyomtól eltekintve, mert az, az éjjeliszekrényben pihent. Kinyitottam a páncélajtót és végignéztem a kincseimen.

-          Oké, akkor hát választhatsz, mit adjak? Van géppisztoly, mesterlövész puska, kispisztoly, revolver, vagy akár…

-          Damien… - szakított félbe.

-          Hm? – fordultam hátra felé.

-          Ez… Ez mi…?

Egy inget tartott a kezében. Egy véres, fehér inget, amit előző nap az ágyam alá rejtettem azzal, hogy majd később elégetem…

Adelain 2010.08.29. 01:07

14. Gabi

Valahogy volt egy olyan sejtésem, hogy ez a fiú nem olyan ártatlan kis angyalka, mint amilyennek látszik. Az, hogy lesmárolt is ezt bizonyította. Na jó, ha én nem provokálom ki, lehet, eszébe se jutna második találkozásra lesmárolni valakit. Még ha olyan sármos is, mint én (áh, nem vagyok elszállva magamtól egy kicsit sem).

Lehet, hogy jómagam az egyéjszakás kalandok hive vagyok, de ezúttal úgy vélem, nem ártana lassítanom. Ebben a kölyökben volt valami, ami megfogott. Mindennek az ellenkezője igaz rá, mint amit gondolnál. De ha meg ezt figyelembe veszem, és azt feltételezem, hogy a dolog nem igaz rá, akkor mégis igaz lesz. Mi? Nem érted? Mert én sem. Ez ilyen gondolatspirál. Ez a “tudom, hogy nem tudod, hogy tudom, amiről úgy vélnéd, hogy tudom” félék családjába tartozik.

A lényeg csak annyi, hogy inkább nem várok el tőle semmit, hogy olyan legyen. Hagyom, hogy a meglepetés erejével hasson rám minden egyes mozdulata. Ahogy ott ült mellettem a padon, kissé kipirult arccal, kissé pihegve, valami fennséges látvány volt.

-          Tetszik, hogy nem játszod a megkaphatatlant, hogy fenntartsd az érdeklődésem irántad. – mosolyodtam el újfent.

Tudtam, hogy a mosolyom a gyengéje neki is. Olyankor mindig zavarba jött, és… de szeretem azt a pofit..

-          Ezt hogy érted?

-          Ez tulajdonképpen bók akart lenni. – mosolyogtam továbbra is, csak most zavaromban, s közben sötét színű hajamba túrtam – A legtöbb csaj, és néhány fiú csinál így. Már rég meg akarna kapni, ahogy én is őt, de úgy gondolják, ha már megkaptam őket, talán nem fognak kelleni. ~Meg serintük az olyan kurvás, pedig nem.~ De ha mégis csak egy alkalomra kéne az illető, ígyis-úgyis elhajítom, ha sokáig kérette magát, ha nem. Viszont ha érdekes az illető, akkor szarom le, hogy könnyen kaptam meg, vagy nehezen.

Na jó, szeretek magyarázni.

-          Talán igazad van.

Talán??? Én nem tévedhetek.

És kutya legyek, ha nem kéne azonnal leszaggatni a kis szőke szűk kis ruciját. Elrejti a finom kis bőrét. Biztosan egy gyönyörű felsőtest, hosszú, kissé izmos lábak, és egy formás hátsó vár majd a ruha alatt. És hogy ne várjon annyit, magamhoz ölelem, jól belemarkolok a fenekébe, fölemelem, és úgy állva jól megkúrom, hogy az élvezettől már sikítson.

-          Gabi! Hé! – szólongatott Damien (szégyenszemre ruhában!).

-          Tessék? Mondtál valamit?

-          Nem, csak olyan elgondolkozó fejet vágtál. Mire gondoltál?

-          Én? Gondolkodni? Látszik, hogy nem nagyon ismersz. Én csak úgy teszem a dolgokat. Ami jön.

-          Akkor mire véljem, hogy háromszor is szóltam, és csak egyszer hallottad meg?

-          Álmodozni csak szabad…

-          És miről álmodoztál?

-          Nocsak, milyen kíváncsi. – mosolyogtam meg, hátha nem kérdezi meg többször.

Egy fél pillanatra ugyan zavarba jött, de csak nem adta föl.

-          Miért, titok, hogy nem akarod elmondani?

-          Dehogy titok! – különben sem szoktam titkolódzni, egyszer úgyis kiderül – Szerintem már elég nyilvánvalóvá vált számodra is. – itt félbehagytam a mondandómat.

-          De mi?

-          Hát hogy szívesen megdugnálak.

-          És erről álmodoztál?

Szemérmetlenül bólogattam.

-          Akkor… ez azt jelenti, hogy már ma ágyba akarnál vinni? – kérdezte, mire én elnevettem magam.

-          Ha elcsábítasz… - ami nem lesz nehéz ugye…

Ez a beszélgetés abbamaradt.

-          Ha már így szóba jött... Neked mik a hobbijaid? – kérdezte aztán.

-          Lássuk csak… vezetek, néha olvasok autós magazinokat, hogy művelődjek, és ne felejtsek el olvasni, úszok, kondizni járok,néha telefonbetyárkodok, és házi bulikba járok. Jut eszembe, a legközelebbibe, amit haverom szervez eljössz velem?

-          Hát, nem tudom. Mikor lesz?

-          Hát amikor kiderül, hogy ki szervezi, és az illető nekilát készülődni.

-          Az jó. – bólogatott hiperértelmesen, de ettől volt olyan imádnivaló.

-          Amúgy más hobbid nincs, csak a puskáid, meg késeid? Nem szoktál korizni, meccset nézni, táncolni, bélyeget gyűjteni, meg… mit tudom én, mit! Annyi mindent lehet csinálni.

Lehet, hogy ez most egy kicsit bunkó módon lett leközölve. Lehetséges, hogy a munkája minden idejét fölemészti, ezért csak ez a gyűjtögetés fér bele az életébe a munkán kívül. Jut eszembe, kitért azelől, hogy megmondja, mit dolgozik! Na majd azt is újra meg kéne kérdezni..

Adelain 2010.08.29. 01:05

13. Damien

Nevetgélni kezdtem.

-       Tényleg így társalognék?

Heves bólogatásba kezdett.

- Persze ezzel nincs bajom, engem nem zavar, ha valaki keveset beszél, de azért mégis...

- Sajnálom - mosolyogtam rá. - Egy kicsit zavarban vagyok, ennyi az egész.

Ahogy rápillantottam, úgy láttam, mintha kicsit meglepődött volna.

-       Tényleg? - kérdezte, mire én bólintottam. - Akkor oldjuk fel egy kicsit a hangulatot!

Idétlenül vigyorgott rám, én pedig válaszként oldalra döntöttem a fejem és kissé értetlenül néztem rá.

-       Hogyan?

Nem válaszolt, felállt az asztaltól, a pulthoz ment, fizetett, aztán visszajött hozzám.

-       Elmegyünk sétálni? – vigyorgott.

-       Merre?

-       Hát… Erre-arra – vont vállat.

-       Oké, felőlem.

Felkeltem az asztaltól, és elindultunk kifelé a kávézóból. Mondanom sem kell, hogy nagyon örültem ennek a kis sétának, de igyekeztem nem hülyegyereket megszégyenítő módon kimutatni ezt.

-       Hát a kocsid? – néztem az autó felé, mire ő megvonta a vállát.

-       Erre felé papucsok laknak, meg sem fordulna a fejükben ellopni. Mellesleg nem fizetős a parkoló.

Kuncogtam egy kicsit, bár jogos volt, amit mondott.

 

*

 

Bejártuk az egész várost, de furcsa módon nem fáradtam el és nem untam, pedig nem szeretek sétálni. Úgy látszik, Gabi (a férfiasságom után) még a lábaimra is hatással van. Végül elérkeztünk egy eldugott parkhoz, amit meglepő módon az itt eltöltött két évem alatt még nem fedeztem fel. Nem versenyezhetek egy helyi lakossal… Vajon hány dolgot nem láttam még ezen a helyen? Á, meg is van, Gabiék lakását, azon belül is a drága hálószobáját. Mit meg nem adnék érte, ha tüzetesen megvizsgálhatnám az ágyát, és benne őt is… N-na jó, szóval vissza a történetre!

-       Ez mióta van itt? – néztem nagy szemekkel a park bejáratára.

-       Egy pár éve már biztosan. Mert?

-       Mert én ezt még nem láttam.

Erre a kijelentésemre elnevette magát.

-       Mert biztos nagyon elfoglalt vagy és nincs időd körülnézni.

-       Látod, az megeshet.

Beljebb sétáltunk és hamarosan le is telepedtünk egy padra. Szembefordultam Gabival, aki szintén így tett.

-       Mesélj valamit a hobbijaidról! Alig tudok rólad valamit. Hirtelen volt az a bizonyos találkozás… - mondta.

Ó, igen, azok a régi szép idők… vagyis az a szép tegnapi nap. Nem volt olyan régen, mikor kis híján elgázolt. Áldom is az eget a figyelmetlenségéért!

-       A… hobbijaim? – kérdeztem bizonytalanul, és a tarkómat vakartam.

Szép, kezdjek el beszélni arról, hogy imádom a munkám, ami a gyilkolás, szeretem a fegyvereimet tisztítgatni, a késeimet élesíteni, esetleg említsem meg azt is, hogy titokban ruhákat varrok a macskámnak?

-       Igen, azt mondtam – mosolygott rám.

Issstenem! A’sszem, ha még sokáig így mosolyogsz rám, te leszel a hobbim…

-       Nos, szeretek késeket gyűjteni és azokat élesítgetni, ezek mellett van pár pisztolyom és puskám is – soroltam fel egy szuszra.

-       Hé, hé, állj, elég – nevetett. – Mi vagy te? Valamiféle gyilkos?

Egy pillanatra megfagyott bennem a vér, majd, mikor rájöttem, hogy teljesen véletlenül és poénból tapintott a lényegre, én is elnevettem magamat.

-       Igen, pontosan. Ráadásul bérgyilkos.

Egy kis ideig együtt nevetgéltünk, majd rám nézett.

-       Vicces figura vagy, Damien, és ez tetszik.

Hál’ Istennek, poénnak vette az egészet. Ej, ha tudná, hogy az iménti volt életem talán legőszintébb vallomása… N-na, egy pillanat! Mit is mondott?

-       Tetszik? Mármint a humorom?

-       Is. Meg te is.

Elég hülye fejet vághattam, mert szélesen elvigyorodott. Jaj, csak ezt a vigyort ne, anyu, én mindent visszaszívok! A hobbim se leszel! Ez után a vigyor után biztosan nem, mivel úgy érzem, hogy nagyon fájni fog!

-       M-mármint hogy én? – nyögtem ki végre, mire ő bólintott.

-       Igen. Mindent meg fogsz ismételni?

Még mindig az, az arckifejezés ült az arcán, és egyre közelebb húzódott hozzám a padon. Hátrébb hajoltam volna, de valami belső erő megállított. El akartam tőle menni, de mégsem. Ahogy azokba a gyönyörű szemekbe néztem, mintha ledermedtem volna, mozdulni sem bírtam. Nem volt erőm. Belül abban reménykedtem, hogy még egy picit közelebb hajol hozzám, mert ha ő nem is, de én pár másodperc múlva tuti lesmárolom!

De nem tette. Nem akart közelebb jönni. Élvezte a reakcióimat, és azt hiszem látta rajtam, hogy mindennél jobban meg akarom csókolni. Ó, a fenébe is, legalább ez a sunyi vigyor ne ülne ott a képén! Iszonyúan idegesítő!

Jó, kész, én feladtam. Abban a minutumban fogtam magam, átkaroltam Gabi nyakát és lesmároltam.

Most mondjátok, hogy gyenge vagyok, de ti mit tettetek volna, ha ott áll (ül) előttetek egy tizenkilences, barna hajú, varázslatos szürkéskék szemekkel megáldott, izmos német srác, akinek ráadásul harapnivaló… úgy értem formás hátsója van?

Adelain 2010.08.29. 01:01

12. Gabi

Teljesen begerjedt… az én seggemre? Ez nagyon hízelgő volna… meg tetszene is. Mi lenne, ha úgy tennék, mintha leejtettem volna valamit, és az asztal alatt leszopnám? Biztos örülne neki… csak nem hinném, hogy az első randin.

Felejsd el, Gabi, és töröld le azt a sunyi ábrázatot a pofádról! Lehet, hogy neked minden a szex körül forog, de talán másnak nem. Bár… ha szereti kutyásan… Nem! Kifelé a fejemből ördögi gondolatok! Főleg, hogy kinevettem ezért. Ő meg nem a sliccem miatt. De lehet, jobb lett volna, ha nevet, mint az a “hát ez egy kretén” fintor, amit fölfedezni véltem az arcán.

-          Tényleg ne haragudj, amiért kinevettelek. Nem tudom, mi üthetett belém.

Őszintén volt egy sejtésem, miért nevettem ki. Nekem is volt egy olyan korszakom, amikor megláttam egy pár mélyen dekoltált pólós csajt, vagy egy jó segget, csak az tartott kb. 15 éves koromig. Ő meg azt mondta, 17. Úgy látszik ilyen szempontból is későn érő tipus volt.

Épp csak egy pillantást vetettem akkor az álló tagjára. Lehet, tüzetesebben meg kéne vizsgálni… De nem! Miféle perverz nézegetné egy másik fiú álló bránerét? :P Hát én.

-          Jó, mondom, nem érdekes. Nem haragszom. Inkább beszéljünk másról…

-          De amúgy izgató, hogy így begerjedtél rám. – basszus, már megint idiótát csinálok magamból, miért kell nekem kinyitnom azt a kibaszott pofámat? Már visszaszívni nem lehet, mi? Jó, hogy ez volt az igazság, de ezzel ráértem volna később is.

Legszívesebben az asztalba vertem volna a fejem. Ehelyett csak próbáltam tovább mosolyogni. A legutolsó hapsim is pont ezt csípte bennem, hogy bírtam egyfolytában mosolyogni. Állítása szerint olyan felvidító, ha valaki az emberre vigyorog. Én meg elhittem neki. Ő volt az ezotermikus vagy mi.

-          Erre mit lehet mondni? – nevetett zavarában.

-          Hátt… leginkább semmit. De nyugodtan elmondhatod, ha nem bírod az arcom. Nem vagyok sértődős típus. Van önkritikám.

-          Semmi bajom sincs az arcoddal. Nekem tetszik.

Kislányos zavaromban mosolyogva a hajamba túrtam, s a capucchinómat kezdtem bámulni. Majd mikor erőt vettem magamon, fölnéztem rá.

-          Neked is helyes arcod van. Bár gondolom ezt tudod.

Lehet, hogy nem voltam jó emberismerő, de a “már mennék leginkább” kifejezést ismertem. Talán mégsem mondott igazat?

-          Valami dolgod van, ugye?

-          Igen. Remélem, nem haragszol, ha egy pár percre magadra hagylak.

-          Ugyan, menj csak. Ajnálom, ha eddig feltartottalak.

És ő felállt az asztaltól, aztán elsétált. Én barom, miért nem tudok uralkodni magamon? Nem vagyok állat, hogy csak az ösztöneim hajtsanak. Vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a dugás. Mondjak példát? Hát… mondjuk ott van az autó. És… ezzel ki is merítettem kb. az érdeklődési körömet.

Egy ideig forgattam a bögrémet, mikor visszajött. Azt hittem már, egy életre megutált.

-          Ne haragudj, sokat vártál? – kérdezte kipirult arccal.

Előkaptam a mobilomat, mintha ránéztem volna akkor is, mikor elment, és hasraütésszerűen mondtam:

-          Csak hét percet.

Mert annak lett volna értelme, hogy “érted akármennyit képes volnék várni”? Ebben a szituációban? Lófaszt. Az egy romantikus duma, amit néha ilyen esetekben el szoktam sütni. Vagy “nem, egyáltalán nem várattál meg” hogy hangzana már? Az egy kicsit töketlen papucs duma. Ez után ezek következnének:  “Persze, drágám!” no meg “Jól van, drágám!” és “Egyáltalán nem bánom, hogy átjön az anyukád!”

-          Nem fog kihűlni a kávéd? – kérdezte, mivel előtte már csak egy üres csésze volt.

-          Nem, ha megiszom. – kortyoltam bele. – Mondtad, hogy anyád Amerikában él. Gondolom te ott nőttél fel. Van egy kis akcentusod. De nem gáz. – tettem gyorsan hozzá – Mikor költöztél ide?

Elmondta, hogy nincs  egész két éve, hogy itt él, és miután rákérdeztem, azt is elárulta, hogy tetszik neki Németország. Hihetetlen, hogy mindent harapófogóval kell kihúznom belőle.

-          Mondd, milyen témát hozzak fel annak érdekében, hogy ne csak ilyen párszavas mondatokat mondj?

Nem mintha gondom lett volna egy keveset beszélő illetővel. Volt már néma barátnőm. Legalább nem beszélt hozzám kefélés közben.

Adelain 2010.08.29. 00:59

11. Damien

Hogy mit mondott? Rosszul hallottam, ugye? Ezt honnan szalasztották, hogy csak úgy megkérdezi tőlem, hogy szeretem-e kutyában csinálni? Bár őszintén szólva nagyon is, egyik kedvenc pózom. A másik a testőr...

- Én egy presszókávét kérek! - mondtam aztán a pincérnek.

A nő aztán elment, én pedig Gabira néztem, aki reménykedő tekintettel figyelt engem. Gondolom azt remélte, hogy nem hallottam meg az iménti kérdését. Aztán, hogy rátegyek egy lapáttal, szélesen elmosolyodtam, és mint egy naiv kisfiú, válaszoltam is neki.

- Ami azt illeti, igen, szeretem kutyában csinálni.

Azt reméltem, kicsit jobban meglepődik, ehhez képest ő is levágott egy vigyort, mikor válaszolt.

- Az jó, mert én is!

Láttam rajta, hogy egy nagy kő esett le a szivéről. Jaj, de cuki! Szerintem azt hitte, vagy itthagyom, vagy elküldöm a fenébe, és erre egyik sem történt meg. Nem vagyok ám olyan kis ártatlan, mint hiszi.

- Amúgy nem valami jó a csajozós dumád - mosolygok rá ártatlanul.

- Azt mondod?

- Csak nem? Azt ne mondd, hogy másoknál bejött!

- Pedig eddig még nem volt rá panasz - mosolygott rám és vakarta a tarkóját.

Nevetgélni kezdtem. Fenébe, hogy nézhet ki még akkor is olyan jól, ha épp leoltom? Oké, lássuk be, hogy nem az oltásaimról vagyok hires.

Mellesleg nagyon megkönnyebbültem, hogy elterelődött a téma a munkáról. Mit mondtam volna neki? Az igazat? Ugyan, dehogy! Mondjuk... azt mondtam volna neki, hogy vécépucoló vagyok.

- Miért, te hogy csajozol? - kérdezte aztán.

Jó téma ez, mit ne mondjak.

- Igazából nem szoktam. Ők jönnek oda hozzám - vigyorodtam el kinomban, mert szerintem ez gáz, de mégis igy van.

Erre nevetett egy kicsit.

- Fura gyerek vagy te, Damien. És pasizni hogy szoktál?

Egy kicsit elvörösödtem, mert eszembejutott az előző barátom. Épp hogy Németbe költöztem, el is tévedtem ő pedig útbaigazitott engem. Mi tagadás, baromi helyes srác volt zöld szemekkel és vörös hajjal.

- Helyzettől függ - kerülőválaszt kapott.

Sunyi mosoly kúszott az ajkaira.

- Engem hogy csábitanál el? - vigyorodott el végül.

- Ehm...

Na most pirultam el igazán. Végignéztem rajta, és egy ponton megállt a tekintetem. Igen, ott lent. Gabi először úgy nézett rám, mint aki nem tudja, mit bámulok annyira, és talán kicsit zavarta is a bámulásom, ráadásul pont ott... Kinos.

- Mit nézel annyira? - kérdezte.

- Lent van a slicced - néztem fel rá mosolyogva.

Ő is lenézett oda, és kinjában nevetgélni kezdett.

- Ó, a fenébe, ez gáz - aztán gyorsan felhúzta.

Nem hiszem, hogy pont nekem kéne ilyenekről figyelmeztetnek, hisz az imént erősen ráizgultam a seggére, ami már egy kicsit kezd fájni. Sürgősen kezdenem kell valamit a merevedésemmel, mert bajok lesznek. Na mind egy, amig neki nem tűnik fel, addig nincs gond. Remélem.

Hamarosan megjött a pincér, és letette elénk az italokat. Egy ideig nem szóltunk semmit. Szerintem zavarban volt, akármennyire próbálta leplezni. A találka hátra lévő részében nem nagyon beszélgettünk, csak akkor, amikor végül is észrevette, hogy...

- Hisz neked áll! - vigyorgott rám sunyin.

Teljesen elvörösödtem.

- M-Mi? Nem is! - nem néztem le, sajnos túl jól tudtam, hogy igaza van.

- De igen, látom!

- Na jó, talán egy picit - mosolyodtam el kinomban, pedig semmit sem találtam viccesnek ezen az egészen.

Vele ellentétben. Ő nevetni kezdett. Kinevetett. Nem szép dolog!

- Ne nevess! Ez nem vicces. Ez kinos.

- Szerintem aranyos. Mire izgultál igy rá? - vigyorgott.

Lesütöttem a szemeimet, és egy darabig meg se szólaltam. Egek, annyira gáz volt, jó hogy szégyelltem magam, nem?! De!

Végül ő is komolyabbra vette a figurát, amikor látta, mennyire zavarbajöttem.

- Hé, figyi, nem kell komolyan venni ám, csak vicceltem.

Felnéztem, és megláttam az aggódást a szemében. Éppen hogy csak ott volt, de én különösen jól tudok olvasni az emberek tekintetéből. Többen is megmondták már, és én is tapasztaltam.

- Semmi gond, vagyis úgy értem... - nem tudtam kinyögni semmi értelmeset, aztán sóhajtottam. - A hátsódra.

Pislogott rám párat, aztán egy sunyi vigyor kúszott a képére. Ne! Ezt ne! Ez megrémiszt! Nem akarom ezt a vigyort!

Adelain 2010.08.29. 00:55

10. Gabi

Ezt a szívást! Mi a lófaszért kellett megkérdeznem. Most biztos egy perverznek tart. Nem mintha nem lennék az, de… Akkor sem most kellett volna ennek fényre kerülnie! De azért jó tudni, hogy ő is biszex. Ahogy azt is, hogy lehet egy kevés esélyem. Főleg ahogy a gyönyörű szemeivel nézett. Én is bele tudnék berülni  bámulásba. Csak nekem van ennyi lélekjelenlétem, meg érdekel, amiről beszél.

Most, hogy rájöttem, hogy már jó ideje nem pisilek, csak úgy tartom a farkam a piszoár fölött, elraktam a szerszámomat, összegomboltam a gatyám, és kimentem.

Damien épp telefonált. Jé, az olyan, mint az én telefonom. De furcsa! Ugyanolyan telefonunk volt!

-          Á, most jön! – nyújtotta felém a mobilt.

Naná, hogy az én telefonom volt. De ha már felvette, beszéljen csak. Úgyis szexi hangja van. Hogy mit kérek a boltból? Hát…

-          …És egy csomag óvszert is. – na erre már köpni-nyelni nem tudott - Egy gumit! Na, gyerünk, mondjad már! – sürgettem.

Ő meg kelletlenül bár, de belemondta.

-          Apukád azt üzeni, hogy ne szórakozz vele!

Jellemző Karlra.

-          Ha azt nem hoznak nekem, akkor más se kell.

Tolmácsolta, majd letette.

-          Amúgy az nem az apám volt. Az csak egy tapló, aki az anyámat dugja. – jó, tudom, nem kellett volna pont Damiennek így mondanom.

-          Miért, mi van az igazi apáddal? – érdeklődött csillogó szemekkel.

-          Részegre itta magát, keresztbeállt a torkán egy halszálka, és megfulladt. Epic fail volt.

-          Sajnálom. Nem tudtam.

-          Ne sajnáld. Úgyis csak verte anyámat, míg velünk volt. Utáltam őt is, mint a szart. Nem volt kár érte.  – ezzel lezártnak tekintettem a témát – Neked mi van az őseiddel?

-          Nem sok. Nekem is meghalt az apám. Anyu meg Amerikában maradt.

-          Önellátó vagy? Van valami munkád?

Erre elpirult. Nem tudta, mit mondjon.

-          Te, ugye nem prosti vagy?

-          Nem! Én nem! – vágta rá.

-          Nem azért mondom, mert annak tűnsz... eszedbe se jusson ilyesmi, én sem néztem volna ki belőled.

Itt elmosolyodott.

-          Viccesen tudsz szabadkozni.

-          Mert te nem.

Ekkor érkezett a kávéházba egy nő a kutyájával. Aranyos kis dög volt, sok szőrrel. Rögtön kiszemelte magának Damit, és gazdája kezéből kirántva a pórázt odavágtatott a szőkéhez. Az nevetve megsimogatta a kis vakarék buksiját, mire az képen nyalta. Hogy irigyeltem azt a kutyát! Én nem is vagyok aranyos?

-          Ó, őszintén röstellem! – kapta el a kutyust a nőci – Mike, rossz kutya!

-          Nem gond asszonyom. – mosolygott a nőre.

A párocska avval ott hagyott minket kettecskén.

-          Látom, szereted a kutyákat.

-          Mondhatjuk.

-          És szereted kutyapózban csinálni?

Faszom, már megint állatságot kérdeztem. Hálistennek jött a pincér:

-          Hozhatok valamit?

-          Én egy capucinot kérek, és te Dami? – erőltettem mosolyt az arcomra.

Istenem, add, hogy elfelejtse az előbbi megszólalásomat!

Adelain 2010.08.29. 00:51

9. Damien

- Huh? Ja, nem! - kaptam fel a fejem.

Akkor észrevettem a sunyi mosolyt az arcán. Jót szórakozik ám a bénázásomon! Szép dolog.

- Csak... elgondolkoztam.

- Mesélj valamit! - mondta hirtelen.

- T-Tessék? Mit?

- Valamit. Magadról.

Ja, tényleg. Nem is ismerjük egymást... Mit kéne mondanom? Amcsi bérgyilkos vagyok. Nem, ez többnyire nem jön be az embereknek.

Egy ideig csak pislogtam rá, aztán összeszedtem magam, és beszélni kezdtem.

- Nos... Tizenhét vagyok, és... amerikai - ennyit sikerült, na. - Te jössz.

Elvigyorodott, és kuncogott egy kicsit. Tudom, tudom, nem vagyok jó, ha magamról kell mesélni, de azért nem szép dolog, ha kinevetnek érte!

- Én meg tizenkilenc és német. Viszont ebből nem tudtam meg sok mindent.

- Nem igazán tudok bemutatkozó szöveget mondani - vállatvontam.

- És milyen a szexuális beállitottságod? - kérdezte hirtelen.

Először azt hittem, rosszul hallok. Pislogtam is rá párat, és elég hülye fejet vághattam, de hát mit csináljak?

- H-He? - ez volt a legértelmesebb, amit ki tudtam nyögni.

Úgy tűnt, neki is akkor esett le, amit kérdezett, mert bocsánatkérésbe és magyarázkodni kezdett, amin én elnevettem magam.

- Nem igy akartam, tényleg, csak hát tudod...

- Semmi gond - vágtam a szavába, és egy kicsit még mindig nevetgéltem. - Amúgy biszex vagyok.

Erre a kijelentésemre valamiféle fényt láttam megcsillanni a szemében. Ez ugye... ugye nem azt jelenti, amire gondolok? Mert akkor kezdek parázni. Bár mi tagadás, nem venném rossz néven ha egyszer (vagy többször) úgy istenigazából megbaszna... úr isten, mit ihattam már megint?! Normál esetben még csak nem is gondolkozom nyiltan a dugásról, de ha Gabira nézek, erős vágyat érzek az iránt, hogy...

- Egy pillanat és jövök - azzal felállt az asztaltól, és elindult a mosdó irányába.

Hát ez jól lerendezett. Még annyit sem volt időm mondani, hogy oké, és már ez is tűnt. Ahogy távolodott, rákönyököltem az asztalra, úgy néztem az irányába, és eléggé elbambultam. Basszus, milyen jó segge van. Mit meg nem adnék, ha jól belemarkolhatnék... akár most rögtön.

Most jut eszembe, miért nem szoktam fantáziálni. Máris beindultam... és nem csak agyilag. Asszem jobban járnék, ha most én is elmennék vécére, és végetvetnék ennek az egésznek. Egek, ez gáz. Utoljára még a suliban volt ilyen, matek órán. Mellékes, hogy az után mindenki azzal szivatott, hogy biztos beindulok a számokra... Pedig nem! Nem a számokra indultam be! A tanáromra... Dögös, húsz év körüli férfi volt, fekete hajjal, és sötétbarna szemekkel. Na meg egy feszes, markolásznivaló hátsóval... Elég béna volt szegénykém, mindig olyan erősen rányomta a krétát a táblára, hogy az kettétört, ezért mindig hajolgatott érte. Persze ezt soha nem bántam, sőt, már-már vártam, mikor töri el ismét.

Ekkor zenét hallottam. Vagy valami olyasmit... Nem tudtam hirtelen beazonositani, honnan jön, aztán megláttam az asztalon csörgő mobilt. Ez Gabié! Mit keres itt? Ja, persze, nem tette el, mi után megcsörgetett. A kijelzőn a "Karl" név diszelgett. Haboztam egy kicsit, hogy fölvegyem-e, de aztán megfogtam és megnyomtam a zöld gombot. Még beleszólni sem volt időm, mert a túloldalról egy számomra elég ismerős hang ütötte meg a fülem.

- Gabi, anyáddal elmegyünk vásárolni. Ha kell valami, most szólj, most még itthon vagyunk.

Nagyon ismerős. Nagyon, nagyon ismerős. Nem mernék megesküdni rá, hogy ez annak a hangja-e, akire gondolok, de határozottan olyan.

- Hello, ez itt épp nem Gabi. Nincs mobilközelben, de... á, most jön - pillantottam a mosdó felöl közelgő srácra.

Ő leült velem szemben, de amikor vissza akartam adni neki a mobilt, elutasitotta. Beszéljek én? Hát jó. Kicsit eltartottam a fülemtől a mobilt.

- Kell valami a boltból? - kérdeztem tőle.

Erre el kezdte sorolni, de leintettem. Ha már egyszer én diktálom le a telefonba, akkor lassan mondja.

- Ki beszél? - hallottam a mobil túlsó végéről, kissé ideges hangnemben.

- Öm... a tolmács - jobb nem jutott eszembe. - Szóval szeretne... Két rekesz sört és négy csomag füvet. Meg egy...

Elkerekedett a szemem.

- Egy gumit! Na, gyerünk, mondjad már! - vigyorgott önelégülten a képembe a barna hajú.

Adelain 2010.08.29. 00:49

8. Gabi

Én hülye! Csak most jövök rá, nem beszéltük meg hol találkozzunk, csak azt, hol ne. Mi a lószart csináljak? Egy piros kocsi elég feltűnő lenne… csak Karl… Nehéz eset. Valami közeli helyen kéne keresni helyet, mint kitettem tegnap a drágát.

Karl valakivel éppen lent telefonált a nappaliban.

-          …Tudd ki fizet! – hallottam dühös hangját.

Aztán egy hosszabb szünet, mert gondoltam, a vonal túlsó felén folyt a beszéd.

-          Jó. Egy szabadnap. Csak egy!

Aztán lecsapta.

-          Na mi van, Karl? Ilyen szigorú főnök vagy? – kérdeztem tőle, mire kezembe nyomta a kocsikulcsait.

-          Nesze. Tudom, hogy úgyis ez kell.

Én elég hülyén nézhettem. Csak úgy odaadta a kulcsokat? Mi van? Valami rosszat hallottam meg, és így akar lefizetni, hátha elfelejtem?

-          Nem szoktál ilyen engedékeny lenni.

-          Tegnap óta egyetlen karcolás sincs rajta, a bocit meg megfejted, ahogy kértem. Szerintem megérdemled, hogy elvihesd. Egy lányért mész?

-          Hát nem megyek érte, mert még nem tudom, hol lakik. De kávézni megyünk.

-          Örülök, hogy találtál magadnak egy normális lányt, Gabi. Ha már biztos lábakon áll a kapcsolatotok, elhozhatnád ide vendégségbe, hogy mi is megismerhessük anyáddal.

Magamban jóízűt nevettem, gyakorlatilag gonosz mosolyra húztam a szám. Elképzeltem, milyen képet vágnának, ha bemutatnám nekik a cukipofa Damient.

-          Úgy lesz, erre mérget vehetsz!

Aztán leléptem. Most eszembe jutott, hogy ott a közelben van az a hely, ahová az első fiúmmal mentünk. Kellemes hely, és finom kávé. Tökéletes hely. Már csak azt reméltem, a kis szöszi is odatalál.

Leültem egy asztalhoz, és onnan nézelődtem. Egy pincer megkérdezte, kérek-e valamit, megmondtam neki, hogy egy haveromat várom. Az távozott, s én újra az utcák kémlelésébe keztem. Lehet, el se jön, mert nem voltam neki szimpatikus. Ki tudja? De azért én itt leszek. Még a számát sem kértem el, én nagyon idióta.

Itt nem volt olyan könnyű szőke embert keresni. Szinte minden második ember szőke volt. De az alacsony termite miatt mégis sikerült ráakadnom egyszercsak. Integetni kezdtem neki. Leült velem szemben.

-          Üdv - köszönt.

-          Hali!

Örültem, hogy sikerült idetalálnia, és hogy láthattam azt a párjanincs pofikát.

-          Tudod, mit nem beszéltünk meg tegnap? - támaszkodott az asztalra.

-          Hogy hol is találkozzunk.

Bólintott.

-          Pontosan. Amúgy miért pont ide jöttünk?

-          Miért ne? – kérdeztem vissza, mivel értelmesebb nem jutott eszembe – Amúgy is finom itt a kávé.

Egy ideig csak gyönyörködtem benne. Tényleg meg kéne húzni… Na tessék, ennyit ért a reggeli győzködésem önmagamat… De úgy tűnt, nem csak nekem tetszett

-          Tudod, milyen ártatlan ábrázattal nézel most?

Nem válaszolt, csak nézett tovább.

-          Ne haragudj, mondtál valamit? – tért magához az ámulatából.

-          Semmi érdekeset. – mosolyodtam el.

-          Na, mondd már meg! – ébredt fel benne a kíváncsiság.

-          Mondom, nem nagy dolgot.

-          De mostmár érdekel, hogy így titkolózol. Nem érdekel, milyen jelentéktelen dologról van szó.

-          Tudod mit? Csak azért sem. – ez nem tetszett neki.

-          Akkor maradj meg magadnak a titkoddal! – pattant fel.

Én is felpattantam, majd nem túl erősen megragadtam a karját, hogy ne tudjon megszökni.

-          Bocs, nem akartalak magamra haragítani. Csak úgy bámultál ki a fejedből… Ha annyira érdekel, annyit kérdeztem, mennyit szívtál. Gyere, ülj vissza.

Az megenyhült, s úgy tett. Én meg odaadtam neki a mobilomat.

-          Írd bele légyszi a számodat, hogyha megint elfelejtünk valamit megbeszélni, utólag tudjunk egyeztetni.

Bólintott, majd kezébe vette az eszközt, s pötyögni kezdett bele. Most vagy én vagyok nagyon perverz, vagy ő nagyon izgató jelenség, de nekem rögtön az jutott eszembe, hogy a farkamat vajon hogy fogná meg. Na jó, hagyjuk. Az csak egy telefon. És már vissza is kaptam. Azzal a lendülettel megcsörgettem Damient. A mobilja a fekete farmere zsebében kezdett el csörögni. Mondtam már, milyen jól állt rajta az a fekete nadrág?

-          Mostmár neked is megvan az én számom.

Bólintott.

-          Nagyon szótlan vagy, Damien. Bánt valami?

Oké, elég nyálasan hangozhatott, de inkább, mint hogy “Szívesen hallanám a hangod.”. Pedig tényleg szívesen hallgattam volna ahogy beszél. Tőle még egy női parfümreklám szövegét is végighallgattam volna. Tudom, beteg vagyok…

Adelain 2010.08.29. 00:43

7. Damien

Körülbelül tizenegykor keltem fel. Normális esetben nem alszom sokáig, most viszont elég különös álmom volt. Hogy pontosan mi, az mind egy. Most nem akarnám részletezni.

Föltápászkodtam az ágyról, és elcsoszogtam a konyháig. Lucy nyávogva fogadt, ami azt jelentette, hogy ideje volt felkelnem végre, mert éhes. Adtam neki egy kis ennivalót, aztán leroskadtam az asztal mellé, és belevertem párszor a fejem. Aztán bevillant! Basszus, nekem ma találkozóm lesz. Gabival. De hol? És mikor? Erről nem is volt szó! Oké, valami kávézóban, addig oké. De melyikben? Van egy pár a környéken. Ja, oké, az idő rendben van. Kis pillanatnyi kihagyás, de már tudom, hogy délután hármat beszéltünk meg.

Elsétáltam a hálószobámig, mert hogy én tegnap óta ugyan abban a ruhában rohadtam. Kikaptam valami tiszta göncöt a szekrényből és elmentem tusolni. Mondhatom, nem töltök túl sok időt a cicomázással, pár perc múlva készen is voltam. Egy fehér inget és fekete farmert vettem fel. Az jó, nem? Most jó lesz.

Fél háromkor elindultam a városba. Úgy gondoltam, inkább legyek ott előbb, mint később. Húsz perc alatt be is értem, és épp nézelődtem a kávézók környékén, hogy vajon hol is találkozunk tulajdonképpen, amikor persze el kezdett csörögni a telefonom. Felkaptam.

- Igen?

- Lenne egy melóm számodra - a főnök volt.

Na ne! Most ne! Legalább most ne!

- Öm... nem tud várni? Mára programom van.

- Damien, tudd, ki fizet!

- Csak egy szabadnapot kérek! Könyörgöm! Csak most! Holnap kettőt csinálok ... ki! - váltok kérlelő hangnemre.

Erre az öreg morog egy kicsit, majd végül beadja a derekát. Hiába, kiismertem már. Nem tud nekem nemet mondani. (Jó, vannak kivételek, de hát na!)

- Jó. Egy szabadnap. Csak egy!

Azzal lerakta, még megköszönni sem volt időm. Mit is köszönnék meg? Áh, hagyjuk. Szóval hol is lehet a találkozó?

Körbenéztem, és megpillantottam azt a piros Suzukit egy kávézó előtt, amelyik tegnap majdnem elgázolt. Odasétáltam, és beléptem az épületbe. Körbenéztem, mire megláttam egy asztalnál ücsörögni a keresett németet. Elmosolyodtam és megindultam felé. Észrevett, integetni kezdett nekem. Visszaintettem, majd mikor elértem hozzá, le is ültem vele szemben.

- Üdv - köszöntem.

- Hali!

- Tudod, mit nem beszéltünk meg tegnap? - támaszkodtam az asztalra.

- Hogy hol is találkozzunk.

Bólintottam.

- Pontosan. Amúgy miért pont ide jöttünk?

- Miért ne?

Logikus volt. Azt hittem, ennyiből áll a válasza, de tévedtem, mert ismét megszólalt.

- Amúgy is finom itt a kávé.

Hamarosan odajött hozzánk a pincér, mi pedig leadtuk a rendelésünket. Mig ki nem hozták, volt időm hosszasan tanulmányozni Gabit. Első találkozásunkkor is megjegyeztem magamban, de most még jobban megerősitem, hogy gyönyörű szemei vannak. A'sszem, nálam bármit el tudna érni velük... Hajaj. Figyelni kéne. Épp beszél hozzám. Most nincs kedvem koncentrálni... minden figyelmemet azok a nagy, szürkéskék szemek kötik le, amelyekkel engem néz, és amik várakozón tekintenek rám. Damien, össze kéne szedned magad. Kicsit megrázom a fejem, és magamraöltök egy kinos mosolyt.

- Ne haragudj, mondtál valamit?

 

Adelain 2010.07.08. 19:10

6. Gabi

Miután végeztem, fáradtan ledobtam magam az ágyamra, onnan néztem a csinos meztelen vagy bikinis csajos posztereimet, amik a sötétkék – majdnem fekete – falamon díszelegtek. Most valahogy nem volt kedvem azokat bámulni, hasamra fordultam, s úgy gondolkodtam.

Mit is dolgozik az a náci nevelőapám? Valami irodai aktakukac vagy ilyesmi… Akkor minek ment el itthonról ilyen későn? Ha nem ismerném, azt mondanám, kurvázni ment. De sajnos ismerem. Még csak azt sem mondhatom, hogy ment benyalni a főnökének. Mert amúgy olyan egy lusta görény ez, hogy csak na. Pont az igazi apám ellentéte. De hagyjuk inkább azt a másik görényt. Egyik se érdekel.

Anyám még valamennyire igen. De ő már teljesen kivan idegileg. Semmi sem jó neki. Valamilyen pszichiáter mintha azt mondta volna, hogy génileg képtelen a boldogságra. Hogy azt örökölte. És? Akkor mire való ez a sok kütyü, meg géntechnolgia, ha ezt nem lehet megoldani? Mondjk így belegondolva meg lehetne, csak az orvosok többsége korrupt. Ki se nyitja a száját, ha nem csúsztatsz egy húszast legalább a zsebébe. De ha így jobban belegondolok, nem csak ők, mindenki korrupt. Vajon Ő mennyire az?

Damien… Az a helyes kis pofi nem megy ki a fejemből. Olyan balfasznak érzem magam emiatt. Úgy is találkozom vele holnap. Addig már csak tudok várni.

-          Gabikám, kérsz vacsira francia salátát, amit a nagyi küldött? – kérdezte anya.

-          Ja.

-          Kijössz akkor enni?

-          Nem hoznád be?

Jó, tudom. Én is lusta görény vagyok. De Karl túltesz rajtam.

Megkajáltam, megfürödtem, alsógatyában befeküdtem az ágyamba, aztán úgy fél óra múlva el is nyomott az álom.

Valaki csipkerózsikának nézett… Elkezdett csókolgatni, mikor még aludtam. Ettől persze lassan felnyitottam a szemem. Jól esett az ajkak simogató érintése, amik nem csak a számat, hanem a nyakamat, és a felsőtestemet is érték. De ki lehetett ez? Lenéztem, s hát egy sötétkék szempárral találtam szembe magam, ami előtt egy pár platinaszőke tincs éktelenkedett.
Kíváncsian visszanéztem az én két szürkémmel.

-          Hát te meg?

-          Mi van, talán nem örülsz nekem? – harapdálta meg játékosan a fülem.

-          Nem az, csak… honnan tudtad, hol keress, és… hogy jutottál be?

Erre elmosolyodott.

-          Az titok. – mosolygott rám kajánul.

Aztán visszatért előbbi tevékenységéhez. Lehányta rólam a takarót, s a hasamat kezdte cirógatni. Néha a fogait is megéreztem a bőrömön, bár annak kevésbé örültem. Mi vagyok én, hogy élvezzem a fájdalmat? Emo? Lehet, hogy ennek a fiúnak a kedvéért akár az is lennék. Megőrjít az érintése. Borzongat a lehellete. És… a kurva életbe, miért alszom én alsógatyában?

-          Ennyire tetszik neked a fekete boxerem? – kérdeztem tőle, miután felültem.

-          Hm. Mert?

-          Csak mert úgy ott van. És engem zavar.

-          Akkor levegyem? – kuncogott.

-          Dehogy, tudod, annyira jó a farkamnak így bebörtönözve.

Érezte rajta az iróniát, úgyhogy levette. Édes szabadság. Ezért a tettért úgy gondoltam, illik megjutalmazni a fiút, úgyhogy most én kezdtem kényeztetni őt. Kerestem az érzékeny pontjait, ahol kicsalhattam belőle egy halk sóhajt. Nagyon izgató volt.

Na és bazdmeg úgy képzeld el, akkor kellett felébrednem. Rohadt életbe, máskor hamarabb megdugom. Úgy értem, ha álmodok. Megint. Róla.

Mondanom se kell, volt egy kis elintézni valóm, mielőtt felöltöztem volna, és lementem volna reggelizni.

-          Jó reggelt! – köszöntem anyámnak.

-          Reggel? Tizenegy óra van! – mondta anyám.

-          Bocsánat, akkor jó hajnalt. – fogtam meg a kávéport, majd töltöttem bele a gépbe – Kérsz te is?

-          Igen, kösz.

Még volt egy kis időm, míg el kellett indulnom a találkámra. Addig gondoltam, lebeszélem magam arról, hogy megkúrjam a szőkét a kávézó asztalán. Nehéz meló.

süti beállítások módosítása