Valahogy volt egy olyan sejtésem, hogy ez a fiú nem olyan ártatlan kis angyalka, mint amilyennek látszik. Az, hogy lesmárolt is ezt bizonyította. Na jó, ha én nem provokálom ki, lehet, eszébe se jutna második találkozásra lesmárolni valakit. Még ha olyan sármos is, mint én (áh, nem vagyok elszállva magamtól egy kicsit sem).

Lehet, hogy jómagam az egyéjszakás kalandok hive vagyok, de ezúttal úgy vélem, nem ártana lassítanom. Ebben a kölyökben volt valami, ami megfogott. Mindennek az ellenkezője igaz rá, mint amit gondolnál. De ha meg ezt figyelembe veszem, és azt feltételezem, hogy a dolog nem igaz rá, akkor mégis igaz lesz. Mi? Nem érted? Mert én sem. Ez ilyen gondolatspirál. Ez a “tudom, hogy nem tudod, hogy tudom, amiről úgy vélnéd, hogy tudom” félék családjába tartozik.

A lényeg csak annyi, hogy inkább nem várok el tőle semmit, hogy olyan legyen. Hagyom, hogy a meglepetés erejével hasson rám minden egyes mozdulata. Ahogy ott ült mellettem a padon, kissé kipirult arccal, kissé pihegve, valami fennséges látvány volt.

-          Tetszik, hogy nem játszod a megkaphatatlant, hogy fenntartsd az érdeklődésem irántad. – mosolyodtam el újfent.

Tudtam, hogy a mosolyom a gyengéje neki is. Olyankor mindig zavarba jött, és… de szeretem azt a pofit..

-          Ezt hogy érted?

-          Ez tulajdonképpen bók akart lenni. – mosolyogtam továbbra is, csak most zavaromban, s közben sötét színű hajamba túrtam – A legtöbb csaj, és néhány fiú csinál így. Már rég meg akarna kapni, ahogy én is őt, de úgy gondolják, ha már megkaptam őket, talán nem fognak kelleni. ~Meg serintük az olyan kurvás, pedig nem.~ De ha mégis csak egy alkalomra kéne az illető, ígyis-úgyis elhajítom, ha sokáig kérette magát, ha nem. Viszont ha érdekes az illető, akkor szarom le, hogy könnyen kaptam meg, vagy nehezen.

Na jó, szeretek magyarázni.

-          Talán igazad van.

Talán??? Én nem tévedhetek.

És kutya legyek, ha nem kéne azonnal leszaggatni a kis szőke szűk kis ruciját. Elrejti a finom kis bőrét. Biztosan egy gyönyörű felsőtest, hosszú, kissé izmos lábak, és egy formás hátsó vár majd a ruha alatt. És hogy ne várjon annyit, magamhoz ölelem, jól belemarkolok a fenekébe, fölemelem, és úgy állva jól megkúrom, hogy az élvezettől már sikítson.

-          Gabi! Hé! – szólongatott Damien (szégyenszemre ruhában!).

-          Tessék? Mondtál valamit?

-          Nem, csak olyan elgondolkozó fejet vágtál. Mire gondoltál?

-          Én? Gondolkodni? Látszik, hogy nem nagyon ismersz. Én csak úgy teszem a dolgokat. Ami jön.

-          Akkor mire véljem, hogy háromszor is szóltam, és csak egyszer hallottad meg?

-          Álmodozni csak szabad…

-          És miről álmodoztál?

-          Nocsak, milyen kíváncsi. – mosolyogtam meg, hátha nem kérdezi meg többször.

Egy fél pillanatra ugyan zavarba jött, de csak nem adta föl.

-          Miért, titok, hogy nem akarod elmondani?

-          Dehogy titok! – különben sem szoktam titkolódzni, egyszer úgyis kiderül – Szerintem már elég nyilvánvalóvá vált számodra is. – itt félbehagytam a mondandómat.

-          De mi?

-          Hát hogy szívesen megdugnálak.

-          És erről álmodoztál?

Szemérmetlenül bólogattam.

-          Akkor… ez azt jelenti, hogy már ma ágyba akarnál vinni? – kérdezte, mire én elnevettem magam.

-          Ha elcsábítasz… - ami nem lesz nehéz ugye…

Ez a beszélgetés abbamaradt.

-          Ha már így szóba jött... Neked mik a hobbijaid? – kérdezte aztán.

-          Lássuk csak… vezetek, néha olvasok autós magazinokat, hogy művelődjek, és ne felejtsek el olvasni, úszok, kondizni járok,néha telefonbetyárkodok, és házi bulikba járok. Jut eszembe, a legközelebbibe, amit haverom szervez eljössz velem?

-          Hát, nem tudom. Mikor lesz?

-          Hát amikor kiderül, hogy ki szervezi, és az illető nekilát készülődni.

-          Az jó. – bólogatott hiperértelmesen, de ettől volt olyan imádnivaló.

-          Amúgy más hobbid nincs, csak a puskáid, meg késeid? Nem szoktál korizni, meccset nézni, táncolni, bélyeget gyűjteni, meg… mit tudom én, mit! Annyi mindent lehet csinálni.

Lehet, hogy ez most egy kicsit bunkó módon lett leközölve. Lehetséges, hogy a munkája minden idejét fölemészti, ezért csak ez a gyűjtögetés fér bele az életébe a munkán kívül. Jut eszembe, kitért azelől, hogy megmondja, mit dolgozik! Na majd azt is újra meg kéne kérdezni..

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.