Körülbelül tizenegykor keltem fel. Normális esetben nem alszom sokáig, most viszont elég különös álmom volt. Hogy pontosan mi, az mind egy. Most nem akarnám részletezni.

Föltápászkodtam az ágyról, és elcsoszogtam a konyháig. Lucy nyávogva fogadt, ami azt jelentette, hogy ideje volt felkelnem végre, mert éhes. Adtam neki egy kis ennivalót, aztán leroskadtam az asztal mellé, és belevertem párszor a fejem. Aztán bevillant! Basszus, nekem ma találkozóm lesz. Gabival. De hol? És mikor? Erről nem is volt szó! Oké, valami kávézóban, addig oké. De melyikben? Van egy pár a környéken. Ja, oké, az idő rendben van. Kis pillanatnyi kihagyás, de már tudom, hogy délután hármat beszéltünk meg.

Elsétáltam a hálószobámig, mert hogy én tegnap óta ugyan abban a ruhában rohadtam. Kikaptam valami tiszta göncöt a szekrényből és elmentem tusolni. Mondhatom, nem töltök túl sok időt a cicomázással, pár perc múlva készen is voltam. Egy fehér inget és fekete farmert vettem fel. Az jó, nem? Most jó lesz.

Fél háromkor elindultam a városba. Úgy gondoltam, inkább legyek ott előbb, mint később. Húsz perc alatt be is értem, és épp nézelődtem a kávézók környékén, hogy vajon hol is találkozunk tulajdonképpen, amikor persze el kezdett csörögni a telefonom. Felkaptam.

- Igen?

- Lenne egy melóm számodra - a főnök volt.

Na ne! Most ne! Legalább most ne!

- Öm... nem tud várni? Mára programom van.

- Damien, tudd, ki fizet!

- Csak egy szabadnapot kérek! Könyörgöm! Csak most! Holnap kettőt csinálok ... ki! - váltok kérlelő hangnemre.

Erre az öreg morog egy kicsit, majd végül beadja a derekát. Hiába, kiismertem már. Nem tud nekem nemet mondani. (Jó, vannak kivételek, de hát na!)

- Jó. Egy szabadnap. Csak egy!

Azzal lerakta, még megköszönni sem volt időm. Mit is köszönnék meg? Áh, hagyjuk. Szóval hol is lehet a találkozó?

Körbenéztem, és megpillantottam azt a piros Suzukit egy kávézó előtt, amelyik tegnap majdnem elgázolt. Odasétáltam, és beléptem az épületbe. Körbenéztem, mire megláttam egy asztalnál ücsörögni a keresett németet. Elmosolyodtam és megindultam felé. Észrevett, integetni kezdett nekem. Visszaintettem, majd mikor elértem hozzá, le is ültem vele szemben.

- Üdv - köszöntem.

- Hali!

- Tudod, mit nem beszéltünk meg tegnap? - támaszkodtam az asztalra.

- Hogy hol is találkozzunk.

Bólintottam.

- Pontosan. Amúgy miért pont ide jöttünk?

- Miért ne?

Logikus volt. Azt hittem, ennyiből áll a válasza, de tévedtem, mert ismét megszólalt.

- Amúgy is finom itt a kávé.

Hamarosan odajött hozzánk a pincér, mi pedig leadtuk a rendelésünket. Mig ki nem hozták, volt időm hosszasan tanulmányozni Gabit. Első találkozásunkkor is megjegyeztem magamban, de most még jobban megerősitem, hogy gyönyörű szemei vannak. A'sszem, nálam bármit el tudna érni velük... Hajaj. Figyelni kéne. Épp beszél hozzám. Most nincs kedvem koncentrálni... minden figyelmemet azok a nagy, szürkéskék szemek kötik le, amelyekkel engem néz, és amik várakozón tekintenek rám. Damien, össze kéne szedned magad. Kicsit megrázom a fejem, és magamraöltök egy kinos mosolyt.

- Ne haragudj, mondtál valamit?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.