Nem pont erre a kérdésre számítottam, ezért akaratlanul is egy halvány mosoly kúszott az ajkaimra.

- Miért akarod, hogy mosolyogjak?

- Csak.

Tömör válasz volt. Nem is vártam tőle mást. Vártam? Mintha annyira ismerném. Alig három perce találkoztunk először, most még is azt hiszem, számítottam valami ilyesmi válaszra.

- Sokat szoktam mosolyogni - mondtam egyszer csak.

Nem is tudom, miért jelentettem ki. Fél szemmel rá pillantottam, és, mint azt gondoltam, elmosolyodott ő is. Persze közben nem nézett felém. Biztos nem akart még egy olyan incidenst, mint az iménti.

- Amúgy... én Damien vagyok - szólalok meg ismét. Sokat dumálok, na! - És benned kit tisztelhetek?

- Gabi.

- Gabi? Ez az igazi neved?

- Nem. De mindenki Gabinak hív.

Sejthettem volna. Igaz, hogy német, csak nem lehet ilyen hülye neve. Ismertem még anno egy magyar csajt Amerikában, azt hívták Gabinak.

Hamarosan meg is érkeztünk az általam megadott címre. Egy kisebb hotelt mondtam. Az én lakásom pár utcával arrébb van, de most e mellett a hotel mellett kell hagynom a főnök fényképeit. Azt hiszem... Aztán majd értejön valami strici, akit az öreg bérelt fel, mint engem, hogy vegye át a képeket, vigye egy másik helyre, ahol egy másik fazon veszi át őket, majd vigye egy harmadik helyre, ahonnan a főnök egyik prostija szállítja az "árut". Bár nem értem, minek ez a sok cécó pár tinilány képéért. Én személy szerint egy Gabiról készült meztelenfotóért többet adnék... Vagy is... Á, mind egy, felejtsétek el!

Leparkolt a hotel mellett.

- Nos, kösz a fuvart - mosolyodtam el.

- Nincs mit. Ez a legkevesebb.

Épp készültem kiszállni az autóból, amikor ismét megszólalt.

- H-Hé! - odafordultam felé. - Még összefuthatnánk valamikor.

Megint elvigyorodott. Mint azt már megjegyeztem, felettébb jól állt neki ez az arckifejezés... Megvontam a vállam.

- Felőlem.

- Mondjuk még ma?

- Ma? - felvontam az egyik szemöldököm. Te se cicázol, öregem! - Nos ma még elég sok dolgom lesz. De holnap jó.

- Akkor holnap.

- Engem többnyire itt, ennél a hotelnél magtalálsz - hazudtam, eddig sose jártam erre. Mostantól fogok, na. - De most sietnem kell.

Bólintott, majd én is kiszálltam a kocsiból.

- Na, szia!

- Csá! - köszönt ő is.

Hátat fordítok a kocsinak, és elsétálok. Út közben előszedem a képeket a zsebemből. Meg is vannak, egy, kettő... Kettő? Nem több volt? Biztos kiestek a kocsiban! Villám gyorsasággal fordulok vissza a Suzuki felé, aminek le se állt a motorja, és épp most megy vissza az útra. Rohanni kezdek felé, de már késő, elindult. Nem, nem adhatom fel most! Ledobom a hátizsákom az út mellé, ami kicseszettül kockázatos, de nem érdekel, el kezdek futni a kocsi után.

- Gabi! - ordibálok a távolodó jármű felé. - A jó életet már, Gabii!

Hála a gyorsaságomnak, távolság elkezd csökkenni, de még mindig nem eléggé. Kalimpálok a kezeimmel, és ordítok, ahogy a torkomon kifér. Remélem meghallja, mert ha nem, én meghalok. Nem most, később. Lassú halálom lesz. Talán ki is kötöz a főnök. Aztán hívja az embereit, hogy kínozzanak meg. Kössz, én ebből nem kérek! Még jobban belehúzok a futásba, hogy elérjem a kocsit, persze semmi esélyem, de nem állok meg, és a kalimpálást meg ordibálást sem hagyom abba. Remélem Gabi megkönyörül rajtam és észreveszi, ahogyan rohanok utána, mint egy hülyegyerek.

Szép! Már megint futok egy srác után!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.