Miután végeztem, fáradtan ledobtam magam az ágyamra, onnan néztem a csinos meztelen vagy bikinis csajos posztereimet, amik a sötétkék – majdnem fekete – falamon díszelegtek. Most valahogy nem volt kedvem azokat bámulni, hasamra fordultam, s úgy gondolkodtam. Mit is dolgozik…

Egek, ez de gáz volt! Nem akartam, hogy megtudja, ilyen képek vannak nálam. Most mit gondol rólam? Biztos nem hitte el. Legalább is nem teljesen. Jaj, Damien, mekkora gyökér vagy! Sóhajtottam egyet, amint sétáltam visszafelé. Akkor megláttam messziről egy férfit, aki a táskámat…

Örültem, hogy megemlítettem neki a mosolygós dolgot. Azóta le se lehet vakarni a szép kis pofijáról. Mondjuk akkor meghökkent, mikor elmondtam, hogy Gabi a becenevem. Próba szerencse módon megkérdeztem, hogy lenne-e kedve még találkozni. Mikor időpontot kért, én pofátlanul…

Nem pont erre a kérdésre számítottam, ezért akaratlanul is egy halvány mosoly kúszott az ajkaimra. - Miért akarod, hogy mosolyogjak? - Csak. Tömör válasz volt. Nem is vártam tőle mást. Vártam? Mintha annyira ismerném. Alig három perce találkoztunk először, most még is azt…

-          Na, légyszi már, Karl! – kérleltem nevelőapámat – Hadd vigyem el a kocsidat! -          Még egy hónapja sincs meg a jogsid. Az első fára felkenődnél. Aha, persze. A…

Amerikából jöttem, híres mesterségem címere... - Megvagy! - nyomtam a pisztolyom csövét az előttem álló tarkójához, miközben édesen mosolyogtam. - H-Hé, figyu, b-beszéljük meg! - remegett a hangja, miközben óvatosan hátrafordult. - Ne próbálkozz! - nevettem, és meghúztam…