-          Ööö… - kezdtem el a tarkómat vakarni.

Semmi értelmes hazugság nem jutott eszembe. Igazság szerint a puskáimon kívül nincs sok hobbim. Ja, de! Szeretek rajzolni. De az olyan csajos! Ahogy a varrás is, de hát mit csináljak?! Anyám már korán megtanított, hogy egyedül tudjam javítani a ruháimat… ch… lusta ribanc…

-          H-hát szeretek rajzolni – nyögtem be végül.

Ó, láttátok volna a vigyort, ami ez után ült ki Gabi arcára. Ilyen vicces az, ha zavarban vagyok?

-          Ne nevess ki, nem vicces!

-          Bocsánat, nem állt szándékomban. Csak ennyi?

-          Meg varrni… - motyogtam, szinte csak magamnak.

Rápillantottam a mellettem ülőre. Ő nagy szemekkel pislogott rám, mert szerintem nem ilyen válaszra számított.

-          Valami gond van? – kérdeztem tőle, kissé gúnyosan.

-          Ja, nem! – rázta meg a fejét. – Csak… ez egy kicsit szokatlan volt.

-          Tudom, elég csajos hobbi. Ezért nem akartam elmondani.

-          Nem, egyáltalán, szerintem jó dolog, ha valaki tud varrni. Fura, de jó!

Kételkedőn pillantottam rá. Menti a menthetőt, vagy mi van? Komolyan gondolja? Remélem, mert a csajos szokásaimmal már sok srácot ijesztettem el magam mellől. Lányokat még nem. A lányok buknak rá, ha egy fiú tud varrni. Legalább is én ezt tapasztaltam.

-          Hát… örülök, ha így gondolod.

-          Mellesleg te szoktál játéktermekbe járni? – kérdezte hirtelen.

-          Um… nem igazán. Miért?

-          Mert én igen, és imádom a lövöldözős játékokat! – csillogott a szeme, mint egy kisgyereknek.

-          Értem. Ezt miért is hoztad fel pontosan?

-          Hát… izé… - kicsit hezitált, hogy valóban elmondja-e, amit akart, végül nagy nehezen kinyögte. – Arra gondoltam, hogy esetleg… Kipróbálhatnám az egyik pisztolyodat?

Na, mindenre számítottam, de erre igazság szerint, nem. Egy ideig csak nagy szemekkel pislogtam rá, aztán elmosolyodtam.

-          Ha szeretnéd.

-          Jaj, az tök jó lenne! Mikor? Most?

-          Most?! – ez azért kicsit hirtelen ért.

-          Igen, igen, most! – hevesen bólogatott.

Öröm volt nézni a lelkesedését, mert igazság szerint többnyire én vagyok ilyen, de most kivételesen nem.

-          Szóval ennyit a sétáról, és menjünk el hozzám?

-          Igen, igen, de… csak ha… neked nem gond… - sütötte le a szemeit, mint egy szégyenlős kisfiú.

-          Nem, nem gond, felőlem elmehetünk, de akkor előbb vissza kell menni a kávézóhoz.

Még láttam, ahogy felcsillant a szeme, majd felpattant a padról, felhúzott engem is és elindultunk vissza oda, ahol a kocsija parkolt.

*

-          Szóval itt laksz? – nézett körbe Gabi, amikor beléptünk a lakásomba.

-          Ühüm. Nem nagy szám, de egyedül élek, nincs szükségem nagyobbra.

Láttam rajta, hogy eléggé meg volt lepődve, amiért végül is beleegyeztem abba, hogy kipróbálhassa az egyik pisztolyom. A kocsiban megkérdeztem tőle, hogy milyet szeretne, ő pedig természetesen azt felelte, hogy „A legnagyobbat!”. Hát jó, ezen ne múljék, oda adom neki valamelyik géppuskámat, az talán megteszi. Bár esetleg adhatok neki mesterlövészt is, azok a legnagyobb szerelmeim.

Előrementem a házba.

-          Kerülj nyugodtan beljebb, érezd magad otthon, meg ilyenek. Nekem még el kell intéznem valamit!

Bólintott és ő is elment feltérképezni a lakásomat. Hallottam, amint találkozik a macskámmal. Meghallottam, ahogy beszélget vele, amire akaratlanul is elmosolyodtam.

Én a fürdőbe mentem, mert eszembe jutott, hogy a kendő tegnap óta ott rohad a mosdókagylóban. Még ott volt, és meg is száradt már, ahogy azt gondoltam, mert a víz elpárolgott alóla, vagy kiszivárgott a lefolyón. Tudja a halál! Nem volt már ott, az a lényeg.

Visszamentem a nappaliba, majd megláttam Gabit a kanapén, ölében Lucyvel. Oldalt voltak nekem, szóval nem vettek észre. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának és vigyorogva odaszóltam a srácnak.

-          Na, akkor a macska érdekel inkább, vagy a fegyver?

-          A fegyver! – kiáltott fel hirtelen és lerakta az öléből a felháborodott cicát.

-          Remek. Gyere, erre tartom őket, a hálószobámban.

Szerencsére nem láttam a sunyi vigyort, ami Gabi arcán jelent meg, mert rögtön hátat fordítottam neki és elindultam a hálóm felé. A jómadár leült az ágyam szélére, én pedig elindultam a szoba végében helyet foglaló szekrénysor felé, ami igazából egy hosszú páncélszekrény volt. Itt tartottam a drágaságaim többségét, a kedvenc kispisztolyomtól eltekintve, mert az, az éjjeliszekrényben pihent. Kinyitottam a páncélajtót és végignéztem a kincseimen.

-          Oké, akkor hát választhatsz, mit adjak? Van géppisztoly, mesterlövész puska, kispisztoly, revolver, vagy akár…

-          Damien… - szakított félbe.

-          Hm? – fordultam hátra felé.

-          Ez… Ez mi…?

Egy inget tartott a kezében. Egy véres, fehér inget, amit előző nap az ágyam alá rejtettem azzal, hogy majd később elégetem…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.